Forrás: www.netbaby.hu
Eleinte minden baba ugyanúgy csinálja: bele a pelenkába - de ha egyszer megszabadulnak tőle, hihetetlen különbségeket tapasztalhatunk közöttük. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen karakterű gyermekekből áll össze a pelenkaelhagyók tábora… Olvassák el félig-meddig komoly jellemrajzainkat, így megtudhatják, mi várja Önöket, attól függően, hogy gyermekük melyik típushoz tartozik.
Az élvhajhász
Ahogy már az elnevezés is sejteti, ő élvezni, de hallgatni is tud. Órákat tölt el a bilin vagy a vécén, és egyáltalán nem zavarja az állandósult piros csík a popsiján. Mivel őt ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatják: énekel, a csempére rajzol, nyugodtan eszegeti a gumicukrot, kamionként berreg, kindertojás-játékokat rak össze vagy éppen mesekönyvet böngész, esetleg apró foszlányokra tépi a toalettpapírt. A tapasztalatok szerint ez a típus főleg a fiúk között lelhető fel, és az imént leírt szokásukat állítólag gondosan megtartják felnőttkorukra is.
Az anarchista
Ott végzi dolgát, ahol épp van. Akár a szomszéd teraszán, a testvére építőkockás dobozába, a homokozóban, a játszótéren, a csúszdánál. Az anarchista nem figyelmeztet, nem jelez, egyszerűen letolja a nadrágját, elvégzi a dolgát, majd folytatja a homok hordását vagy a csúszdázást, mintha mi sem történt volna. A kis anarchistának nincs bűntudata amiatt, hogy esetleg rosszat tett. Amikor pedig megkérdezik, hogy mégis miért tette mindezt - megvonja vállát, és így válaszol: "pipilni kellett".
A játékos
Erről a típusról talán jobb lenne hallgatni… A teljesség igénye nélkül mondjunk róla csak annyit, hogy bárhol és bármivel képes játszani. Ennek típusnak a szüleit arról lehet felismerni, hogy egy tapodtat sem mozdulnak a nedves törlőkendő doboza nélkül.
A bizonytalan
Kell, nem kell…? Ennél a típusnál ezt soha nem tudhatjuk biztosan. Valószínűleg ő maga sem tudja. Amikor sorban állunk az önkiszolgálóban, a kis határozatlan egyszer csak elkiáltja magát: "Pisilnem kell!". Mire az anyuka rögtön a mosdó keresésébe kezd. A mellékhelyiségben először megtörli az ülőkét, majd gyermekét a vécé fölé tartja, mivel a kicsi a rábeszélés ellenére sem hajlandó ráülni. Nekigyürkőzik, teljes erővel koncentrál, fültövig kipirul az igyekezettől, majd megjegyzi, hogy nem is kell vécéznie.
A szemlélődő
Ő sohasem tud betelni a legkisebb helyiség nyújtotta gyönyörökkel. Miután sikeresen elvégezte dolgát, egyszerűen lenyűgözi igyekezetének gyümölcse, "munka közben" pedig ritkán ül egyenesen: feje a lába között van, nehogy akár csak egy percet is elmulasszon a történésekből. A szemlélő még a pelenka elhagyása előtt kimutatja vonzalmát a szaniterek felé. Amint elkezd járni, következetesen követi a vécére látogatókat, és amikor senki sem figyeli, kéjes örömmel dobál a csészébe olyan tárgyakat, amelyek a későbbiekben igencsak megnehezítik a víz lefolyását, így a szülők dolgát is…
A szakkommentátor
Állandóan erről beszél, függetlenül attól, hogy neki vagy másnak kell vécére mennie. "A néni kakilt", megy majd oda érdeklődve bárkihez, aki a mosdóból kilép az étteremben… "Kakilni kell", jelenti be fennhangon, nem törődve azzal, hol van és mások ezt miként fogadják. Sűrűn találkozhatunk a szemlélő és a kommentátor keverékével azok között a gyerekek között, akik elhagyják a pelenkát. Fejüket lehajtva, részletes tájékoztatást adnak arról, hogy épp mi történik a lábuk közt. Aki ilyenkor a közelében tartózkodik, első kézből kap információt arról: buzgósága gyümölcse "kolbász", "csak egy pár csepp" vagy "sok kis golyócska" lett.
Az exhibicionista
Az ilyen típus a bilit - legyen az tele vagy üres - egész nap hordozgatja magával a lakásban, és precízen tájékoztat mindenkit a legkisebb bélmozgásáról vagy a legenyhébb nyomásról is, amit éppen a húgyhólyagján érez. Persze akkor a legboldogabb, ha van közönsége. Egy egész születésnapot képes a vécén eltölteni, mivel nem tudja magát visszafogni: a születésnapját ünneplő gyerek anyukáját mind-untalan arról szeretné meggyőzni, hogy neki ismét pisilnie kell. Az exhibicionistát könnyen fel lehet ismerni kiskorában, mivel ő már akkor is állandóan a pelenkával hadonászik, amikor mások békésen szemlélődnek a pelenkázón, mit sem törődve a derékon aluli problémák mibenlétével.
A tagadó
Akkor lenne a legboldogabb, ha egyáltalán nem kellene vécére mennie. A gondoskodó szülő visszatérő kérdésére (hogy nem kell-e vécéznie), egyszerűen megrázza a fejét, és összeszorítja ajkait. Ha a hajthatatlan felmenő még órák múlva is erősködik, hogy most már igazán menjenek ki, tagadóan elszalad, amilyen gyorsan csak tud, majd elbújik az ágy alá, és hangos bömbölésbe kezd. Másnap pedig a szomszédok gyanakodva néznek bennünket… Ha a nevelésért felelős nagykorú végre elkapja a kis tagadót, ő a vécékagyló elé veti magát, kezével-lábával elkezd csapkodni, ezért aztán lehetetlen levetkőztetni. És a dolog amúgy is okafogyottá válik, hiszen a gyermek közben úgyis bepisil.
